Tudományterület: Irodalom- és művészetelmélet
Kutatási területek: Retorika, intertextualitás, interpretációelméletek
Kutatási programok:
2006–2007: Sztereotípiák, szöveg- és képviszonyok, retorikai sémák az arculatépítés, a szervezeti és a kulturális identitásképzés folyamatában (A vizuális kultúra és a változó társadalmi kommunikáció kölcsönhatásai a XXI. század romániai társadalmában) – KPI, programvezető (A kutatócsoport tagjai: Soós Eszter, Sütő Ágota, Törzsök Gyopár, Vargancsik Tekla)
2007-2008: Új média és kulturális változások (programvezető: Gagyi József, a kutatócsoport tagjai: Ungvári Zrínyi Ildikó, Ungvári Zrínyi Imre, Pletl Rita, Ármeán Otília, Tőkés Gyöngyvér, Meleg Erika, Vass Gyopár)
2008-2009: Új média és kulturális változások (programvezető: Gagyi József, a kutatócsoport tagjai: Ungvári Zrínyi Imre, Pletl Rita, Ármeán Otília, Tőkés Gyöngyvér, Sántha Ágnes, Meleg Erika, Vass Gyopár)
2009-2010: Új média-terek (programvezető: Gagyi József, a kutatócsoport tagjai: Ungvári Zrínyi Imre, Ármeán Otília, Pap Boglárka, Zsigmond Imola)

Kutatásaim kérdésfelvetései a következőképpen foglalhatók össze:

1) Paragrammatika. Olvasatok az intertextualitás és a retorika hálójában
A paragrammatika fogalma olyan francia teoretikusok írásaiban fordul elő, mint Saussure, Kristeva, Barthes, Derrida, és az írás lineáris jellegét megtörő, a betűkészletet új sorozatokba szervező betűmozgást nevezi meg. A jelölők alaki, betű szintű megfelelései olyan összefüggéseket teremtenek, melyekre csak a paragramma pozíciójából figyelhetünk fel, a szöveg pedig írhatóvá, az egyidejű sokféleség, az egymást meg nem szüntető oppozíciók terévé változik át. Derrida Philippe Sollers Számokjáról adott olvasatában a következő íráshatásokat nevezi paragrammatikai effektusoknak: anagrammatikus kisajátítás, újraelsajátítás, köznévre lefordítás, köznévvé átalakítás.
A kutatás a retorika eszköztárát használja a fenti műveletek jelentésgeneráló szerepének követésére, újraolvassa a metafora, a metonímia, a paronomázia, a hasonlat, a katakrézis definícióit. A saussure-i szöveg alatti szöveg problémáját a szövegben halmozódó nyelvek kérdésébe fordítja át. A szövegértelmezések a jelölőláncok alakulásának, a retorikai szimultaneitásoknak, a véletlen és a szükségszerű kapcsolatok eldönt(het)etlenségének kérdéseit (is) feszegetik.

 2) A Sztereotípiák, szöveg- és képviszonyok, retorikai sémák az arculatépítés, a szervezeti és a kulturális identitásképzés folyamatában című kutatás kulturális intézmények, gazdasági szervezetek, illetve a nemzet kategóriájához kapcsolható földrajzi és személyes identitások arculati elemeinek, illetve ezek eredetének, kapcsolódásának és az általuk meghatározott vizualitásnak a vizsgálatát tűzi ki célul.
Továbbá keresi a választ az imázsalakításban kulcsszerephez jutó sztereotípiák, szimbólumok és retorikai alakzatok befolyásnövelő szerepének, vásárlóerőt fokozó hatásának és áttételesen kultúraértelmező következményeinek kérdéseire. A reklámok retorikai fordulatait, stratégiáit arra vonatkozó hihetetlen erőfeszítésekként kell értékelnünk, melyek arra irányulnak, hogy folyamatosan átrendezzék fejünkben a fogalmak és a hozzájuk kapcsolódó bélyegek, nevek, jelzők tárházát, folyton új meg új kapcsolatokat alakítsanak ki, töröljék, vagy felfüggesszék a korábbiakat. Változott-e az utóbbi években a reklámokban való felhasználás során bizonyos kulturális és nemzeti szimbólumok kommunikatív értéke? Tettek-e szert, és ha igen, akkor milyen mellékjelentésekre tettek szert bevett szimbólumaink a gyakori használat során?

 3) Új média és kulturális változások - Internetes felületek reprezentációs kódjai
Az internet olyan integráló médium, mely egyaránt biztosít kommunikációs közeget hírközlésre, önmegjelenítésre, virtuális nyilvánosság különböző típusainak megteremtésére, háttéranyagok, szöveg-, kép-, mozgókép-alapú dokumentációs adatbázisok hozzáférhetővé tételére. Az önmegjelenítés esetében az internetre feltöltött információk elsősorban a névjegykártya szerepét töltik be, de tulajdonképpen a vizuális szimbolikus elemek használata révén olyan háttéradatokat is közölnek, melyek a kulturális cserefolyamatok részeivé teszik őket.
A kutatás kérdései arra irányulnak, hogy kialakultak-e a médium jellegzetességeit használó reprezentációs technikák, milyen vizuális megoldások könnyítik, illetve nehezítik az információkhoz való hozzájutást, milyen esetben válnak maguk a grafikai megoldások üzenet-értékűvé.
Azt gondolnánk, a virtualitás világában a képzelet diktál, a figyelemfelkeltést a szokatlan megoldások eredményezik, mégis úgy tűnik, azok a megvalósítások nyerik el tetszésünket, melyek újrateremtik a valóságot, és hasonlítanak egy már ismert, megszokott médiumra. A színház, a könyv (http://www.claracollins.com/), egy könyvtár, egy emlékeztetőcédulákkal ellátott hirdetőfelület (http://www.dpivision.com/) felismerése érdekessé és élvezetessé teheti a böngészést, miközben nem a valószerűség hangsúlyozásán van a lényeg, hanem a versenyen: ez a médium képes elhitetni velünk, hogy csupán egy hagyományos médium használati szabályai érvényesek rá, de arra is felhívja a figyelmet, hogy ez játék, és a megjelenítési technika, a digitális kép működésének érdeme a megtévesztés.